Hosszú szőrű macskák

A perzsamacska az egész világon a legkedveltebb. Fejének gömbölyűsége az erős pofákból, a gömbölyű állból, a rövid orrból, a kicsi, egymástól távol álló, felül lekerekített fülekből adódik. Viszonylag nagy, kerek szemei távol ülnek egymástól. Teste tömzsi, rövid, végtagjai erősek, dús szőrzetű farka szintén rövid. A perzsák valamennyi színváltozata természetes, úgynevezett angóra típusból származik, amelyet a rövid szőrű macskák hosszú szőrű mutációjából tenyésztettek ki. Bár a perzsa és az angóra típus szőre egyaránt hosszú, mégis van különbség köztük. A perzsának lényegesen hosszabb (15 cm is lehet) és finomabb a szőrzete.

Fekete perzsa: Egyes fekete perzsakölykök szőrszíne egészen 7-8 hónapos korukig rozsdaszínű vagy szürke. A telített fekete szín csak 12-18 hónapos korban, a második szőrváltás után alakul ki. Növendékkorban fehér szőrszálak is előfordulhatnak, azonban mindkét jelenség eltűnik a növekedés során. Nemkívánatos tulajdonság a sötét narancssárga szemek zöldes elszíneződése.

Fehér perzsa: A perzsamacskák eredeti színe fehér. A szemszín alapján több alcsoportra oszthatók: a narancs szemszínű fehér, a kék szemű fehér, a felemás szemszínű fehér. Ez utóbbinál az egyik szem kék, a másik narancssárga. A kék szemű fehér perzsa az ősibb típus. A sötétkék szem gyakori velejárója a süketség. A perzsamacska tenyésztésekor alapvető cél a hófehér szőrszín. A teljesen fehér kölykök többségének a két füle között és a homlokán különböző alakú és nagyságú sötét vagy fekete foltok találhatók, ezek a növekedés folyamán teljesen eltűnnek.

Kék perzsa: A fekete mellett a kék a leggyakoribb és legrégibb színváltozat. A kék színű perzsát már 1898 óta elismerik, önálló változatként tartják számon. A kék vagy a szürkéskék minden tónusa megengedett, a legértékesebb mégis az igazi kék árnyalat. A bunda színére vonatkozóan alapvető követelmény, hogy a szőrzet azonos tónusú legyen. A sötétebb árnyalat csak az orr hegyén engedhető meg, a tigriscsíkozottság súlyos hibának minősül.

Vörös perzsa: Az 1880-as évek körül a vörös perzsamacskát önálló változatként ismerték el. A telített vörös színű macskák tenyésztését általában mellőzik, szerencsés a tenyésztő, ha telített vörös színű macskáján nem látható csíkozottság és a színintenzitás a test egész felületén azonos. A csíkos rajzolat leggyakrabban a pofán, a végtagokon és a farkon figyelhető meg. A vörös kandúr rendszerint igen jól fejlett, a perzsatenyésztők nem szívesen használják tenyésztésre, a kisebb termetűeket jobban kedvelik. A vörös perzsa színhibája az egyszínű farok fehér színeződése.

Krémszínű perzsa: Ez a színváltozat nagyon kedvelt. A leginkább kívánatos színek a pasztellkrém, a bézs árnyalat, a cserszín és az elefántcsontszín. Legfontosabb követelmény a sötét csíktól mentes egyöntetű színeződés. A krémszínű szőrzet genetikailag a vörös színből egy színhalványító gén bekapcsolódásával vezethető le. A sötétnarancstól a rézszínig változó nagy, kerek szemek különösen feltűnőek a krémszínű szőrzetben, így ezek a variánsok igen tetszetősek. A krémszínű macskákról azt állítják, hogy félénk természetűek.

Fekete-füstszínű perzsa: A legmutatósabb színvariánshoz tartoznak. A valódi füstszínű perzsáknál a színes fejet dús, ezüstös csillogású, látványos gallér övezi. A típusra jellemző az ezüstösen fakó, gyapjas aljszőrzet. A füstszínű perzsa szeme nagy és kerek, és a rézszínűtől a sötét narancsig változik. Jelenleg nyolc színváltozata ismert, legelterjedtebb a fekete-füstszínű perzsa, ritka a teknőctarka-füstszínű, a csokoládé-teknőctarka-füstszínű, a kék-krém-füstszínű és a lila-teknőctarka-füstszínű. Valamennyi füstszínű perzsa meglehetősen független az embertől. Kedvelik az ember társaságát, de csak egy kiválasztott személyt tartanak érdemesnek bizalmukra, s ahhoz ragaszkodnak. A füstszínű perzsa fedőszőrzetének felső kétharmada pigmentált, ezt külön gén okozza.

Kék-füstszínű perzsa: A kék színű és a fekete-füstszínű perzsák keresztezéséből néha egy-egy kék-füstszínű perzsa is származik. A kölykök színe születéskor egyáltalán nem jellemző, többnyire teljesen feketék, kékek vagy más színűek. Tipikus ismertetőjel a pofán, a szem körül és az orr alatt található úgynevezett ezüst szakáll, ez azonban csak a születés után néhány napig figyelhető meg, később eltűnik. Az ezüst szőrszálak csak 2-3 hetes kor után jelennek meg. Ezután is csak eléggé szabálytalanul növekednek, s a 6-8 hetes kismacskák emiatt szinte foltosak. A növendékek színe csak féléves korukban válik jellemzővé.

Vörös-gyöngyházszínű kámea perzsa: A kámeát korábban vörös-csincsillának is nevezték, mivel nagyon hasonlítanak egymásra. A kámea alapszínének jellege genetikai szempontból alapvetően különbözik a csincsilla perzsáétól. Szemszíne csak a sötétnarancstól a rézvörös színig változhat. A kámea fő ismertetőjelei a pofán, a végtagokon, a háton és a farok felső részén található spriccelt szőrszálak (spriccelt: szőrvégi pigmentáltság). Az aljszőrzetben, továbbá az állon, a fülpamacsokon, a nyaki galléron, a mellkason, a hason és a farok alsó felületén a szőrszálak teljesen fehérek.

Vörös árnyékolt kámea perzsa: Az alapszín és a spricceltség jellege szerint a jelenlegi fajtaleírások összesen 12 kámeavariánst különböztetnek meg. A kámeánál a színintenzitás alapján két fő csoport különíthető el: a gyöngyházszínű kámea (a szőrzet 1/8 része spriccelt), és az árnyékolt kámea (a szőrzet 1/3-a spriccelt). Az európai stantard a vörös, a krémszínű, a teknőctarka és a kék-teknőctarka variánsokat fogadja el. A cirmos rajzolat legfeljebb - alig látható nyomokban - az arcon és a végtagokon fordulhat elő. A leggyakoribb a vörös és a krémszínű kámea, mindkettőnek rózsaszínűek a talppárnái. Az egyéb színű kámea ritka jelenség. Ha a spricceltség a szőrszál hosszának felénél nagyobb szakaszra terjed ki, akkor vörös-füstszínű vagy krém-füstszínű változatokról beszélünk. A füstszínű perzsa szőrzete a szőrhossz felétől egészen 2/3-áig lehet spriccelt. A kámea kölyköket röviddel a születésük után nem lehet a tiszta fehér állatoktól megkülönböztetni. Csak a második héten kezdenek színeződni.

Fekete-ezüst cirmos perzsa: Egyike a legrégebben ismert perzsaszínváltozatoknak. A szép fejtípusú, tökéletes ébenfafekete, cirmos rajzolatú és jellemző szemszínű perzsa-macska kitenyésztése nem könnyű feladat. A tenyésztésben csak nagyon korlátozott mértékben keresztezik a fekete-ezüst csíkos macskát az egyéb perzsaváltozatokkal. Kívánatos a zöld szemszín. Hasonlóan a csincsillamacskákhoz a szem körüli szőrzet fekete, az orrtükör téglapiros, szintén fekete szegéllyel.

Fekete cirmos perzsa: Minden cirmos variáns közös tulajdonsága, hogy az egyes szőrszálakon úgynevezett zonális pigmentáltság alakul ki. A gén jelenléte a pigment szintenként váltakozó arányú lerakódását okozza a szőrszálakban így azokon jellemző pigmentgyűrűk (gyűrűzöttség) látható. Ez a cirmos mintázat adja sajátos és jellemző külsejüket. A fekete csíkos alapszín aranybarna tónusú, kis vörösesbarnával, ezen lát-ható a fekete mintázat. Az életkor előrehaladtával a szőrzet sötétedik. A szemek réz-vagy sötét narancsszínűek, a szemhéj feketével szegélyezett. A gyűrűzött szőrű cirmos perzsaváltozatok közül elismert színek még a kék, a csokoládé-, a lila, a vörös és krémszínű csíkos. Minden cirmosvariáns kölyke egyszínű amikor megszületik, mindössze a végtagokon és a has oldalán van némi csíkozottság. A cirmos rajzolat csak 4-6 hónapos korban alakul ki teljesen. Minél sötétebb a kismacska közvetlen születés utáni színe, annál jobb lesz a felnőttkori mintázata.

Kék cirmos perzsa: Az egyik legvonzóbb és legelragadóbb cirmos variáns a kék csíkos perzsamacska. A bundája alapszíne és rajzolata közötti ellentét igen látványos. A szőrzet alapszínét elefántcsont-tónusú halványkék szőrszálak adják, amelyen a rajzolat sötétkék. A kék csíkos csak márványozott (pillangórajzolatú) változatban ismert. A kék cirmos szeme a sötét narancsszíntől a rézszínig változik, a szemhéjakat sötétkék keretek szegélyezik. A sötét rózsaszínű orrtükör szegélye szintén sötétkék, a talppárnák szürkéskékek. Ez a színváltozat csak nemrégiben jelent meg a tenyészetekben. A kék cirmos perzsa pofáján a külső szemzugtól kiindulva 2-3 spirális vonal húzódik, a homlokon néhány függőleges, M betűre emlékeztető csík található. A szemek között több - az orrig lehúzódó - vonal található, amelyek a fejen át a hátig nyúlnak. A hát közepén három párhuzamos szalag található, amelyekből egy további keskenyebb, lefelé futó szalag is kiindul. Ha az ezek közötti távolság szalagnyi, akkor a cirmosmintázatot tigriscsíkozottságnak nevezik. Ha a csíkozottság a vállakon kör alakú, a test oldalán pedig ovális mintájú, és az így kialakuló rajzolat kiterítve a pillangó szárnyaira emlékeztet, akkor márványozottságról (pillangómintázatról) beszélünk. A kék cirmos mellső és hátsó lábai teljes hosszukban keresztirányban csíkosak, a farok szabályosan csíkos, a vége sötét.

Vörös cirmos perzsa: Ma a leggyakrabban tenyésztett változat. Cirmosrajzolata az erősen sötétvöröstől a mahagóniszínig változik, világospiros alapon. Megítélésekor döntő tényező a két szín harmóniája, a kettő közötti kontraszt. Lényegében teljesen mindegy, hogy tigriscsíkozottak vagy márványozottak. A vöröshöz hasonlóan a vörös cirmos perzsánál is zavaróan hat mindenféle fehér folt az állon, a mellkason és a farokvégen. Ezek a kiállításokon pontveszteséget jelentenek.

Csincsilla perzsa: Fő ismertetőjele a fedőszőrszálak utolsó nyolcadában mutatkozó spricceltség, amelyek csak egyes helyeken, így a háton, a test oldalán, a fejen, a füleken és a fark felső részén jelennek meg. A leggyakoribb fekete-ezüst csincsillaváltozatnál a szemek a feketétől a feketésbarnáig szegélyezettek. A többi színváltozatnál a mindenkori alapszínnel összhangban a szem környéke kék, barna vagy levendulaszínű. A téglapiros orrtükör környezete a szemek körüli szőrzet színéhez hasonló, ugyanilyen tónusúak a talppárnák is.

Árnyékolt ezüst perzsa: Az állat mellkasának, hasának és farkának alsó felülete spricceltségtől mentes, teljesen hófehér. A csincsillaváltozat ezüstösen fehér macska benyomását kelti, az árnyékolt ezüst perzsa emellett jeges, fémes csillogást is mutat. A szemek zöldek vagy türkizkékek. Az árnyékolt ezüst macskánál négy színváltozatot különböztetünk meg: fekete, kék, csokoládé- és lila színt. Az alapszínekkel összhangban van a szem, a téglapiros orrtükör keretének és a talppárnáknak a színe. Valamennyi csincsilla és árnyékolt ezüst variáns kölyke felnőttkori színénél sokkal sötétebb tónussal jön világra. Szőrzetük jóval rövidebb, mint a többi perzsakölyöké. Az első spriccelt szőrszálak csak 4-6 héttel a születésük után jelennek meg. A szemszín legkorábban 6 hónapos korban alakulhat ki, de általában csak a második évben nyeri el végleges színét. A csincsilla perzsák bőre nagyon finom, ezért a szőrzet ápolásánál óvatosnak kell lennünk.

Fekete-fehér perzsa: A kétszínű (bikolór) perzsák korábban nagyon elterjedtek voltak, ma már kevés van belőlük. Mindössze azt követelik meg a bikolór perzsáktól, hogy a két eltérő szín (azaz a fehér és valami más megengedett szín) meghatározott arányban jelentkezzen, emellett egységesnek, mindenféle rajzolattól vagy csíkozottságtól mentesnek kell lennie. Megkövetelik továbbá, hogy a két szín jól körülhatárolt és harmonikusan elosztott területeket képezzen. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy mindkét színnek meg kell jelennie az arcon (itt kívánatos az úgynevezett lángnyelv is), mind a négy végtagon és adott esetben a farkon is. Lángnyelvnek nevezik azt a mintát, amikor az arcon fehér csíkocska vagy háromszög alakú folt található.

Kék-fehér perzsa: A bikolór perzsák egyik színvariánsa, amely genetikailag a fekete-fehérből vezethető le. A kék-fehér színkombináció nagyon kedvelt. A bikolór perzsák szemszínére vonatkozó követelmények nagyon szigorúak; sötét narancs- vagy rézszínűek lehetnek. Talppárnái és orrtükrük, a fehér színűekhez hasonlóan, rózsaszínűek lehetnek. Jelenleg a fajtaszabvány a kétszínű perzsa hat különböző színváltozatát engedélyezi. Ezek a fekete-fehér, a kék-fehér, a vörös-fehér, a krém-fehér, a csokoládé-fehér és a lila-fehér variánsok. Genetikai szempontból ezek igen értékes állatok, mivel utódaik, megfelelő párosítás esetén, tökéletes bikolór színkombinációjúak.

Vörös-fehér perzsa: Két további bikolór perzsa változat is nagyon elterjedt: ezek a vörös-fehér és a krém-fehér perzsamacskák. Mindkét színváltozaton gyakran látható a színes szőrterületek jelentős csíkozottsága vagy árnyékoltsága, ami nagymértékben csökkenti az állatok tenyészértékét. A szabvány a sötétnarancstól a rézszínig változó szemszínt ír elő. Elsősorban a vörös és krémszínű perzsák tenyésztése során jelennek meg a különféle rövid orrú egyedek. Ezek orrtöve és maga az orr is rendkívül lapos, és szinte a szemek magasságában található. A kidomborodó homlokon kitapintható púp található. Ugyanilyen mértékben domborodnak elő a pofacsontok is, így az orr oldalnézetből alig látható. Anatómiai szempontból az ilyen fejtípusnál a csontozat torzulásáról beszélünk. Az orr jelentős lerövidülése miatt az orr és az állcsont hiányos fejlettségű. Az állatok rendszerint erősen könnyeznek, mivel a szemből az orrnyílásukba vezető könnycsatornájuk a torzulás következtében elzáródik. Gyakran megfigyelhető a csukaszájúság vagy csukafogazat, ami azt jelenti, hogy a szabályosan kifejlődött állka-pocs a lerövidült állcsont elé nyúlik.

Teknőctarka perzsa: Az 1900-ban rendezett kiállításon bukkantak fel először. Azóta igen nagy népszerűségnek örvendenek, számuk jelentős. A teknőctarka szín genetikai okokból csak a nőstényeken fordul elő, és azok párosítására így mindenkor más színű hímet kell használni. A teknőctarka macskáknál a fekete és a vörös különböző árnyalatai az előírásos színek. A fekete és a vörös színű foltoknak a testfelületen egyenletesen elosztva, arányosan, egymástól jól elhatároltan kell megjelenniük. Kívánatos és ugyanakkor rendkívül tetszetős is, ha az arc egyik fele sötét, a másik fele világosabb, és ugyanakkor a sötét részen vagy a homlokon vörös vagy krémszínű lángnyelv található. A fehér színt, a kifejezett tigriscsíkozottságot vagy a cirmos szőrszálak jelenlétét a bírák pontlevonással büntetik. A kölykök színe csak 4-6 hónapos korban vagy még később, lényegében a szőrváltáskor tisztul ki, ilyenkor megszaporodnak a vörös szőr-szálak is. Egy további gén hatására a kék színváltozat is létrejöhet.

Teknőctarka-fehér perzsa: Ha fekete, kék, vörös, krém-teknőctarka, kék-krémszínű perzsanőstényeket bikolór hímekkel párosítunk, akkor egyes esetekben nagyon érdekes szín, a fehérrel kombinált teknőctarka is megjelenhet. Olyan teknőctarka macskáról van szó, amelyiken pluszként fehér foltok is találhatók, a macskának úgy kell kinéznie, mintha beleesett volna a tejesedénybe. Az Egyesült Államokban 1956-tól ismerik el a változatot. A fehér foltok jelenléte a háton, a hason, a végtagokon, a mellkason és lángnyelv formájában a pofán is kívánatos. E színvariáns is csak nőstényeken jelenhet meg.

Kék-teknőctarka-fehér perzsa: Igen keresettek a macskabarátok között. A nagy kereslet ellenére ilyen macska csak ritkán születik. Ehhez ugyanis az egyszínű nőstényt két-színű kandúrral, vagy ellenkezőleg, kétszínű, teknőctarka-fehér vagy trikolór nőstényt egyszínű kandúrral kell pároztatni. A három szín eloszlását illetően a kék-teknőctarka-fehér macskánál a szabvány azt írja elő, hogy mindhárom színnek területileg arányosan elosztva, zárt foltokban kell megjelennie. A háromszínű változatnál az orrtükör és a talppárnák szürkéskékek vagy rózsaszínűek, rajtuk néha szürkéskék pettyezettség látható.

Kék-krémszínű perzsa: A teknőctarka perzsákból egy további variáns a kék-krémszínű perzsa származtatható. Az eredetileg fekete szín a megfelelő gén hatására kékre, a vörös pedig krémszínűre változott. Mindkét szín esetében a kisebb foltok is elfogadhatók, de a színek azonos mértékű keveredése, az úgynevezett melírozottság még mindig nagyra értékelt tulajdonság. A kék-krémszínű perzsák 1920 óta ismertek Európában. Önálló színváltozatként 1930-ban szabványosították. Napjainkban az egyik legkedveltebb színváltozatok közé tartozik. Ebben a színkombinációban sem létezik hímivarú egyed. A kék-krémszínű kismacskák születésükkor csaknem teljesen kék színűek. Krémszínű szőrszálaik növekedésük során fokozatosan megszaporodnak, kialakul a kívánt melírozottság.

Fókajegyű perzsa: Az akromelániás jegy az arcon, a füleken, a végtagokon, a mancsokon és a farkon jelentkező erőteljesebb pigmentáltság. Ez a sötétebb tónus az állatnak sajátos, démoni külsőt kölcsönöz, ezáltal egyes ragadozómacska-fajokhoz válik hasonlóvá. Az akromelániás jegyek különböző színűek lehetnek. A legkontrasztosabb változat közülük a sötétbarna jegyű perzsa, ahol a szőr bézs alapszíne és az említett testrészek sötét- vagy vörösesbarna akromelániás elszíneződése erősen eltér egymástól. A jegyek sötétbarna színét gyakran hasonlítják a fókaprém színéhez, innen ered az elnevezés is. Ennél a változatnál az orrtükör és a talppárnák színe a jegyek sötétbarna tónusával egyezik meg. Gyakran előfordul, hogy a bézs alapszín erőteljesen megsötétedik. Ha ez már fiatal állatokon észlelhető, akkor jelentős hibáról van szó, ezek a kismacskák idősebb korukban túl sötétek lesznek, ez a bírálatkor pontlevonást eredményez.

Kék jegyű perzsa: Testfelépítése ugyanolyan, mint a többi perzsáé, rövid és zömök. Gyakoriak azonban az olyan állatok, amelyeknél a nyúlánkság nagymértékű. A kék jegyek harmonikusan egészítik ki a szőrzet jeges kéktől lilába játszó alapszínét. A színváltozat orrtükre és talppárnái a szőrzet és a jegyek színével összhangban palakékek. Szemei általában szép kék tónusúak, összhangban a prém színével.

Csokoládé jegyű perzsa (colourpoint): A kék szemszín és a rövid orr csak ritkán jelenik meg együttesen, holott éppen ez a két tulajdonság különösen jellemző és megkívánt. A csokoládészínű colourpoint alapszíne elefántcsontszín, ezen láthatók a csokoládészínű jegyek. Az orrtükör tejcsokoládé-, a talppárnák pedig fahéj- vagy csokoládészínűek. A lila jegyű perzsa szőrének alapszíne magnóliafehér, orrtükre és talppárnái levendula-rózsaszínűek.

Vörös jegyű perzsa: Az egyik legtetszetősebb változat, csak a hetvenes évek közepétől látható gyakrabban. A színváltozaton csíkozottság látható. Ilyen cirmos mintázat többnyire a homlokon és a mellső lábakon figyelhető meg. Ez azzal magyarázható, hogy a vörös szín öröklődéséért felelős gén gyakran összekapcsolódik a csíkozottságért felelős génnel. Teljesen sávmentes vörös színű macska csak ritkán látható. A colourpoint perzsák leggyakoribb hibája, hogy a szőrzet alapszíne és az akromelániás jegyek között gyenge a kontraszt.

Krémszínű perzsa: A vörös jegyű perzsától csak az akromelániás területek színtónusában különböznek, orrtükre és talppárnái ugyanolyan színűek. A vörös változatú macska akromelániás jegyei meleg narancsszínűek, a krémszínűnél pedig pasztellkrémszínűek. A szőrzet alapszíne a vörösnél magnóliafehér krémszínű árnyalattal, a krémnél teljesen krémfehér. A colourpoint kismacskák valamennyi változata színes jegyek nélkül jön a világra, mindössze leendő színének árnyalatát figyelhetjük meg. A jegyek sötétebb színeződése legkorábban hathetes életkorban jelenik meg. A colourpoint kismacskát általában a fülek között elálló szőrszálakról lehet felismerni.

Teknőctarka jegyű perzsa: Az alapszíntónus szerint négy változat különíthető el: fóka-, kék, csokoládészínű és lila-teknőctarka. Legfontosabb feltétel, hogy a vörös és a krémszínű foltok jól láthatóan elkülönüljenek. Az orrtükör és a talppárnák a fókaszínű-teknőctarka colourpointnál barna, rózsaszínű vagy rózsaszínű barna pettyezettséggel. A kék-teknőctarkánál viszont szürkéskékek rózsaszín pettyezettséggel. A csokoládészínű teknőctarka colourpoint perzsák orrtükre és talppárnái csokoládé- vagy rózsaszínűek, vagy a kettő kombinációja. A lila-teknőctarkánál a levendula- és a rózsaszín, illetve a levendula pettyezettségű rózsaszín a jellemző az említett testfelületekre. Tapasztalt macskatartók szerint ezek az állatok élénkek, de nyugodtabb természetűek, mint a sziámiak. Magabiztosak, határozottak, de erősen kötődnek az emberhez és környezetéhez, legtöbbször kicsit kényesek. Egy-egy alomban a többi perzsaváltozathoz hasonlóan 3-4 kölyök található, amelyet az anyamacska gondosan őriz. A növendékek az egyéb perzsákhoz képest valamivel korábban, nyolc hónapos koruk körül válnak ivaréretté.

Cirmos jegyű perzsa: Az alapszín valamint a pofán, a füleken, a végtagokon, a mancsokon, farkon lévő akromelániás jegyek színei alapján a colourpointnak összesen húsz változata ismert. A cirmos jegyű perzsa alapszíne teljesen azonos a többi változatéval, csak cirmos jegyekkel gazdagított. A szőrzet alapszínének a lehető legvilágosabbnak kell lennie, az akromelániás jegyek csíkozottságának hangsúlyozottan és jól kivehetően kell látszani, különösen a szemek, az orr és a pofa tájékán. Sötét foltnak kell látszani az állon és a szemek fölött, ahol a tapintószőrök növekednek. A farkon a színeződésnek megfelelő gyűrűk találhatók, a farokvég tónusa a gyűrűk színével meg-egyező. A végtagok elülső felülete is csíkozott, amely főleg a mellső lábakon kifejezett. A colourpoint perzsára jellemző sötétkék szem ennél a változatnál is magától értetődő.

Félhosszú szőrű cícák

A birma mellett a félhosszú szőrűekhez tartozik még a norvég erdei, a török-, balinéz-, a maine coon és a szomáli macska is. Jellemzőjük a középhosszú vagy hosszú szőrzet és a hiányzó aljszőrzet. Emiatt szőrtakarójuk kevésbé tömött.

Fókajegyű birma: Első látásra úgy tűnhet, hogy a birma nemigen különbözik a hosszú szőrű colourpoint perzsától. A pofán, a füleken, a végtagokon, a farkon lévő akromelániás jegyek és a galléron, a farkon található hosszabb szőrzet is erre a fajtára emlékeztet. Szőrzete rövidebb, mint a colourpoint perzsáé. Teste a perzsáénál nyújtottabb, végtagjai viszonylag rövidek és tömzsik. A birma farka hosszú, és a mókus farkához hasonlóan többnyire fölfelé áll. Pofarészük nagy, kifejezetten nyújtott. Kerek, mégis viszonylag kis szemük teljesen sötétkék vagy zafírszínű. A birmánál első látásra feltűnik a lábvégeken lévő úgynevezett zokni, amelyek a hátsó végtagokon valamivel hosszabbak. A zokni színe és formája nagy szerepet játszik az elbírálásnál. A birma változatai azonosak a colourpoint perzsa és a sziámi színeivel. A leggyakoribb a sötétbarna szín. A gyapjas aljszőrzet hiányzik, emiatt szőrtakarójuk kevésbé tömött. A hetvenes évek végén a félhosszú szőrűek csoportját elkülönítették. A kiállításokon ma már a legszebb hosszú és legszebb félhosszú szőrű nőstényt és kandúrt is megválasztják. Jelleme alapján a birma nagyon barátságos, az ember hívására rendszerint kellemes, lágy hangon válaszol, csak a tüzelés ideje alatt válik zajosabbá. A fajta ismerői szerint a birmát nem ajánlatos kisgyerekes családban tartani, mivel nehezen viseli a kisgyermeki természetet. Előfordul, hogy a gyermek viselkedésére agresszívan reagál. Táplálását illetően meglehetősen válogatós, rossz evő. Nagyon szereti a meleget, legjobban a 22-24 °C-on érzi magát. Színe nagymértékben függ a környezet hőmérsékletétől és páratartalmától. Tartósan hűvös, párás helyen tartva alapszínük és jegyeik megsötétednek. A birma felnevelése elég nehéz, ha más fajtát keverünk bele, akkor eltűnik a fehér zokni. A birmakölykök, amikor megszületnek, teljesen világos színűek akromelániás jegyek nélkül, a negyedik hét körül kezdenek el színeződni, először az orron és a füleken, majd a farkon és a végtagokon is.

Kék jegyű birma: Színe különösen függ a klímától, a táplálástól. Friss, fehérjedús táplálékkal kell etetni. Ne adjunk neki száraz tápot. A szőrzet alapszíne 1-2 éves koruk körül aranytónusú bézs. Bundája könnyen ápolható, egyszerű keféléssel tarthatjuk rendben.

Lila jegyű birma: Az orrtükör és a talppárnák színe levendula-rózsaszínű.

Barna birma: A fajta sajátossága, hogy rövid szőre egyszínű. Önálló fajtaként 1936-ban ismerték el. Bundája fókaszínű, orrtükre és talppárnái barnák. Hiba, ha a barna színhez fekete keveredik. A kölykök szőrzete sokkal világosabb, pofájukon előfordulhat maszk, lehet gyenge csíkozottság vagy kiegyenlítetlen színeződés. Mindennek 15 hónapos korra teljesen el kell tűnnie.

Kék birma: Többéves próbálkozás eredményeként született meg ez a fajta. Ezüstszürke tónusú, kékesszürke bundája van, de színük jóval világosabb, mint az orosz kéké vagy a brit rövid szőrűé. A kölykök is világos tónusúak, általában maszkjuk van, a hátukon cirmosrajzolat figyelhető meg, ennek felnőttkorra el kell tűnnie. Az ezüstszín elsősorban a fülön, a pofán és a mancsokon figyelhető meg.

Csokoládészínű birma: a FIFe szabvány jelenleg tíz változatot ismer. A csokoládészínű burmát champagne-nak is nevezik, szőre, orrtükre és talppárnái tejcsokoládé-színűek. A fejen lévő szőrök sötétebbek, a talppárnák fahéjszínűek. A kölykök majdnem fehéren születnek, a színeződés elsői jelei az orr körül és a mancsokon fedezhetőek fel először, ezért csak 6-8 hetes korban látszik a csokoládészín.

Lila birma: Feje lekerekített, álla erőteljes, pofái teltek, a beesett arc súlyos hibának számít. Füle közepes nagyságú, enyhén lekerekített, egymástól távol áll és kissé előrehajlik. A hímek feje erőteljesebb, pofája teltebb. A rövid orr tövénél egy mélyedés van, ami nem lehet túl mély. A szeme távol ül egymástól, színe sárga vagy aranysárga, esetleg borostyánszínű. Az alig észrevehető zöldes árnyalatot még elnézik, de a kék szem kizáró tényező a versenyeken. Szőre galambszürke színű, rózsaszín árnyalattal. A kicsik majdnem fehéren jönnek világra.

Vörös birma: Felnőttkorában melegnarancsszínű, jól látható csíkozottság figyelhető meg rajta. Az orrtükrön vagy a talppárnákon található pigmentfoltok miatt pontlevonás jár a kiállításokon. A kölykök végleges színüket csak 6-8 héttel születésük után nyerik el.

Krémszínű birma: A burma teste közepes hosszúságú, izomzata erős, nyaka vékony, hosszú mellkasa erőteljes, hátvonala egyenes, végtagjai viszonylag törékenyek, kecsesek. A hátsó végtagok hosszabbak az elsőknél, mancsai ovális alakúak. Egyenes farka közepes hosszúságú, vége felé elkeskenyedik, csúcsa lekerekített. Így a burma egzotikus benyomást kelt. Bundája pasztell krémszínű, orrtükre és talppárnái rózsaszínűek, az orrtükrön nem jelenhetnek meg pigmentfoltok, és a cica nem viselhet akromelániás jegyeket. Az alom 5-7 kölyökből áll, a kicsik világos színűek.

Fókaszínű teknőctarka birma: Ez a színváltozat is elfogadott és ismert. A barna alapszínen több kisebb krémszínű folt található, ezek arányosan oszlanak el a szőrzetben, meg kell jelenniük a végtagokon és a farkon is. A kék-teknőctarkánál világoskék alapon krémszínű foltok, a csokoládészínű teknőctarkánál lila alapon világos krémszínű foltok figyelhetők meg. Az orrtükör és a talppárnák színe megegyezik a mindenkori színvariánssal. A teknőctarka változatnál csak nőivarú egyedek léteznek ugyanúgy, ahogy a többi teknőctarkánál, ezeket a FIFe szabvány már 1983 óta elismeri.

Lila-teknőctarka birma: Szőrzetét lila alapon krémszínű foltok alkotják. Szőre rövid, tömör, testhez simuló, bársonyos tapintású és fényű. A szőrszálak végig egyenletesen színezettek, a test alsó részén és a mellkason a szőr világosabb árnyalatú, viszont az arcon és a fülön erősebb a pigmentáltság. Ha a háton fordul elő bármilyen árnyékoltság, az súlyos hibának minősül, ugyanúgy hiba a fehér foltok kialakulása is. A beltenyésztés miatt különböző rendellenességek, degenerációk jöhetnek létre, ezek közül az egyik a fogazaton megfigyelhető elváltozás. Az egészséges macska felső és alsó metszőfogai harapásnál érintkeznek egymással, csúcsaik függőlegesen egymásra fekszenek. Ezzel szemben a beltenyésztett példányoknál a felső fogsor előrenyúlhat, ezt nevezi a szakirodalom pontyszájúságnak, ha viszont az alsó fogsor nyúlik a felső fölé, akkor csukaszájúságról beszélünk. Erősebb csukaszájúságnál a nyelv is tartósan kilóghat, ami súlyos esztétikai hibának minősül, és a bírálatkor kizárják az ilyen állatot a versenyből.

Kék-teknőctarka birma: Régóta ismert és nagyon kedvelt változat. Intelligenciája magas, jól alkalmazkodik, de igazából általában csak egy emberhez ragaszkodik. Kedveli más állatfajok jelenlétét is, hosszú életű, gyakran megéli a 16-19 évet, és még ebben a korban is hihetetlenül játékos marad. Halkan nyávog, egyedül a tüzelés időszakában hangosabb egy picit. Ha van karomkoptatója, akkor a függönyöket és bútorokat is békén hagyja. Szőrének ápolása igen egyszerű, csak kefélést igényel. A szem tisztán tartásával már több gond van, ugyanis a könnyet - mivel a világos szőrön csúnya nyomot hagy - naponta vizes vattával le kell törölni.

Ragdoll: Fehér birmakandúrral párosítottak perzsamacskát, így alakult ki a ragdoll. A kölykök törékenyek, érzékenyek, és állítólag nincs fájdalom- és félelemérzetük. Csak 3-4 éves korára fejlődik ki teljesen, évente csak egyszer tüzel. Testhőmérsékletük magasabb a többi macskafajtáénál, így ellenállóbb a fertőzésekkel, a betegségekkel szemben. Teste nyúlánk, feje erős, végtagjai rövidek, szeme kék, farka középhosszú. Gyapjas aljszőrzete van, szőre hosszú, jól fejlett. Pofáján akromelániás jegyek vannak, amely nem egységes. Mancsain fehér zokni van. A ragdollnak négy színváltozata ismert, ezek a fóka-, a kék, a csokoládé- és a lila színek.

Vadszínű szomáli: Az Egyesült Államokban 1979-ben szabványosították, Európában pedig 1982-ben. Ha nem tekintjük a hosszú szőrt, akkor a szomáli ugyanúgy néz ki, mint az abesszin. Selymes, gazdagon csíkozott bundája van. Szemei vagy sötét borostyánszínűek, vagy zöldek. Leggyakoribb a vadszínű szomáli, alapszíne a narancsosbarna fekete csíkokkal. Orrtükre fekete keretben téglavörös, talppárnái feketék vagy barnák. A szomáli élénk, kedves, alkalmazkodó, játékos, hangja finom és lágy. Nem szereti a kis helyiségeket.

Vörösessárga szomáli: A szőrzet alapszíne rézvörös, ezen csokoládészínű csíkok vannak. Az orrtükör vörös, a talppárnák rózsaszínűek. A szomáli macska általában 3-4 kölyköt szül, a kiscicák egész testükön szürkétől a feketéig terjedő árnyékoltsággal születnek. Homlokukon, nyakukon és hátukon a szőrzet körülbelül egy hónapos korukig hullámos, a 15. hét körül kezd világosodni, a végleges szőrszín kétéves korára alakul ki. Szőrzete nem igényel különösebb gondoskodást, jól fésülhető. Azért, hogy megmaradjon a csíkozottság, jó hatású, ha csipetnyi őrölt, édes pirospaprikát teszünk az ételébe.

Balinéz: Testfelépítése megegyezik a sziámi testfelépítésével, csak a szőre hosszabb. Elkeskenyedő farka és végtagjai hosszúak. Fején nagy fülek ülnek, ezek ék alakúvá teszik a fejet, az orra hosszú, egyenes vagy enyhén domborodó. Mandulaformájú kék szemei ferde vágásúak. A szőr minősége változó, lehet nagyon finom, bársonyos is és lehet tollszerű is. Könnyen ápolható, mert hiányzik az aljszőrzete. Színei a sziámiéval megegyezők. Összesen 18 különböző színváltozat ismert.

Maine coon: A fajta Észak-Amerikából származik. Amerikában már több mint 200 éve ismert, népszerű, gyakori segítőtárs a patkányok és az egerek elfogásában. 1967-ben szabványosították, azóta a világ minden táján szívesen tartják. Kimondottan nagy macskának számít, a kandúr körülbelül 7 kg, a nőstény 5 kg körüli. Bundája dús, fényes, az aljszőrzet gyakran hiányzik. Szőre a hátsó végtagokon lévő úgynevezett golfnadrágon, a has oldalán és alján meglehetősen hosszú. Bármilyen színű lehet a szőr, de nem tartalmazhat akromelániás jegyeket. Füle nagy és széles, szeme ferdevágású, feje kicsi, szögletes pofái beesettek. A zöld szemszín a követendő, ezenkívül harmonizálnia kell a szőrzet színével. A hosszú végtagokon az ujjak között szőrpamacsoknak kell lennie. A maine coon nagyon kedves, játékos állat, igényli az emberi törődést. Testi fejlődésük lassú, néha csak négyéves korukra érik el teljes fejlettségüket.

Rövid szőrűek

Fekete brit rövid szőrű: Ez a világon a legelterjedtebb fajta. Gyakori változat a fekete színű brit rövid szőrű. Bundája mélyfekete színű. A rozsdás, szürkés árnyalat, az ősz szőrszálak vagy a csíkozottság megjelenése súlyos hibának számít. Orrtükre és talppárnái is feketék. Kívánatos a sötét narancs- és a rézszín. A fekete színű kölyök bundája 6-7 hónapos korukig gyengén színezettek. Barnás tónusú, rozsdaszínű, sőt sokszor cirmos területek is felfedezhetők. A színeződés felnőtt korra teljesen fekete lesz.

Fehér brit rövid szőrű: A fajtastandard a szemszín alapján három változatot különböztetünk meg: réz vagy narancs szemszín, kék szemszín vagy felemás szemszín. Közepes vagy nagy testük erőteljes, mellkasuk széles, végtagjaik rövidek, mancsai erősek. Farka rövid, lompos. Feje masszív, nyaka rövid, erős. A rövid, széles orr tövénél nincs mélyedés. Fülei rövidek, szélesek, végük lekerekített, szemei nagyok, kerekek. Szőre finom, plüss-szerű, nem fekszik szorosan a testre, gyapjas aljszőrzete jól fejlett. A fedő- és aljszőrzetnek azonos hosszúságúnak kell lennie. A kiállításokon a brit rövid szőrű macskáknál az általános állapot, a kecsesség, a hajlékonyság is számít. Fontos az ápoltság mértéke és az összbenyomás is. A kölykök fehéren születnek. Homlokukon a fülek között körülbelül egyéves korukig vöröses vagy szürke folt van, ez a felnőtt állatoknál eltűnik.

Kék brit rövid szőrű: Számos színváltozata ismert. A kék rövid szőrű változatot 1880 óta ismerik. A szürkéskéktől a szürkéig minden színváltozat megengedett, de előnyben részesítik a pasztelltónusú világos szürkéskék színeket. Szemei sugárzó réz vagy narancsszínűek. Ez a cica nagyon hasonlít a karthauzira, de a brit rövid szőrű teste, fülei kisebbek, végtagjai valamivel hosszabbak, szőrzete rövidebb, finomabb, testhez simuló.

Kék-krém brit rövid szőrű: A teknőctarkából alakult ki, halványító gének hatására a feketéből kék, a vörösből krémszín lett. Fontos az egyenletes melírozottság, de a csíkozottság hibának minősül. Ebből a fajtából csak nőivarú egyedek fordulnak elő. A kék-krémszínű macskák krémszínű nőstény és kék hím vagy kék nőstény és krémszínű hím párosításából származnak. A kék-krém színváltozat szemei narancsszínűek, orrtükre, talppárnái rózsaszínűek. A kölykök születésükkor kékek, a krémszínű szőrszálak csak később nőnek ki, a bunda körülbelül 9-10 hónapos korra alakul ki teljesen.

Teknőctarka brit rövid szőrű: A szőrnél feltétel, hogy a vörös és a fekete jól elkülönülő foltokban jelentkezzen. A szemek között, a homlok tájékán néha fekete mezőben vörös csík, lángnyelv jelentkezik, a szemszín réz- vagy sötétnarancs színű, az orrtükör és a talppárnák feketék, rózsaszínűek, esetleg fekete alapon rózsaszínnel tarkítottak. Ez a faj is csak nőivarú lehet. A faj érdekessége, hogy a vörös szín különböző intenzitással jelenik meg rajtuk.

Teknőctarka-fehér brit rövid szőrű: Ez a kombináció is a fekete, a vörös és a fehér színből tevődik össze. A színes területek a testfelület maximum kétharmadát, minimum felét foglalhatják el, a maradék résznek fehérnek kell lennie. A foltoknak a fehértől el kell határolódniuk. Mind a három színnek jelen kell lennie a pofán, a végtagokon, a háton és a farkon is. a vörös területeken nem lehet csíkozottság, de megengedettek a vörös különböző tónusai. Ez a fajta is csak nőivarú lehet. A nőstényeket csak egyszínű kandúrral szabad pároztatni.

Kétszínű brit rövid szőrű: A fajtát viszonylag későn ismerték el, csak 1969-ben szabványosították. Hat színváltozatot különböztetünk meg, ezek a következők: a fehér kombinációja feketével, kékkel, csokoládészínnel, lilával, vörössel vagy krémszínnel. A színek meghatározott arányban lehetnek a testen, ezenkívül jól körülhatároltnak és mindenféle árnyékoltságtól mentesnek kell lenniük. Fontos, hogy a színek harmonikusan oszoljanak el a fejen, a háton, a farkon, a végtagokon. Ezeknek a testfelületeknek minimum felét, maximum kétharmadát kell fedniük, az arcon elengedhetetlen a lángnyelv jelenléte. Az orrtükör és a talppárnák vagy rózsaszínűek, vagy a szőrzet színének megfelelőek.

Fekete tigriscsíkos brit rövid szőrű: Szőrének alapszíne barna, ezen határozott fekete csíkozottság figyelhető meg. Az orrtükör téglapiros fekete szegéllyel, a talppárnák feketék vagy sötétbarnák. Szemei réz- vagy narancsszínűek, a szemhéjak környezete fekete. Fekete márványozott brit rövid szőrű: A szőrzet mintázata lehet tigriscsíkos, márványozott vagy pettyes. A fehér foltok vagy szőrszálak jelenléte nem kívánatos. A márványozottság gyakoribb, mint a tigriscsíkozottság. A kölykök elég sötéten jönnek a világra, mintázatuk sűrített és csak a növekedés folyamán oszlik el, ezt a tenyésztett állatok kiválasztásánál figyelembe kell venni.

Ezüst-fekete tigriscsíkos brit rövid szőrű: Alapvető ismertetőjele a fejen és a mellkason lévő egységes mintázat. A szemek fölött, a homlokon több csík van, ezek közül a leghosszabb a fejtetőig húzódik, a rövidek pedig M alakzatot képeznek a homlokon. A mellső lábakon több harántcsík fut végig. A tigriscsíkos háta közepén három hosszanti csíkot figyelhetünk meg, a középső a leghosszabb, ez végigfut a farkon is. Ezekből a csíkokból indulnak ki a has oldalán végigfutó párhuzamos csíkok, amelyeknek jól el kell különülniük egymástól. A farkon gyűrűk találhatók, a farok vége fekete. A márványozott macskák kiterített szőre a pillangószárnyak rajzolatára emlékeztet, zárt egységet képez. A pettyes mintázatú macska hasonlít a tigriscsíkosra. Azonban a függőleges csíkok helyett itt különálló pettyeket figyelhetünk meg. Fontos, hogy a pettyek ne folyjanak össze. Leggyakoribb a tigriscsíkos változat, de sok van a márványozottból is. A barna szín a szőrzetben vagy a gyűrűzöttség súlyos hibának számít a bírálatkor. A kölykök színe szürke.

Ezüst-fekete márványozott brit rövid szőrű: Az ezüstcsíkos cicáknak négy színváltozatát különböztetjük meg egymástól. Ezek a következők:

Fekete-ezüst cirmos fekete mintázattal, kék-ezüst cirmos kék mintázattal, csokoládé-ezüst cirmos barna mintázattal, lila-ezüst cirmos lila mintázattal: A szemük zöld vagy sárga színű. Bundájuk nem igényel különleges ápolást, hetente egyszer alaposan át kell őket kefélni, szőrváltás idején nem árt gyakrabban. Ha kiállításra visszük, akkor bírálat előtt simítsuk végig a szőrét vadbőrrel, így sokkal fényesebb lesz a bundája.

Kék cirmos brit rövid szőrű: Alapszínük elefántcsontszínnel kevert kék, amelyen sötétkék mintázat figyelhető meg. Az orrtükör fáradtrózsaszín, kerete szintén sötétkék, a szemhéjak sötétkékkel szegélyezettek, talppárnái kékesszürkék. Ritka, hogy minden a szabványnak megfelelő legyen.

Vörös cirmos brit rövid szőrű: A vörös és a krémszínű szőrszálak nem mutathatnak gyűrűzöttséget. A bunda alapszíne vörös vagy krémszínű, sötétvörös, illetve sötét krémszínű mintázattal. Meghatározott a szemszín, az orrpárna és a talppárnák színe, amiknek harmonizálnia kell a szőrzet színével. A vörös színűnél az orrtükör téglavörös, szegélye megegyezik a háton lévő mintázat színével, a krémszínűnél pedig az orrtükör rózsaszínű, szegélye szintén a mintázat színével egyezik meg. Érdekesség, hogy a fajtában több hímivarú egyed található, mint nőstény.

Pettyes brit rövid szőrű: Ritka fajtának számít, amelynek hátán és hasán számtalan - nem feltétlenül kör alakú - petty található, de ugyanazon az állaton azonos alakúnak kell lenniük. Pontveszteséget jelent, ha a pettyek összeérnek. A szőrszálaknak gyűrűzötteknek kell lenniük. A brit rövid szőrű nagyon hűséges, nyugodt macska, nem félénk, szelíd, nem tolakodó, figyelmes, felismeri, ha a gazdijának rossz kedve van. Röviden: a pettyes brit rövid szőrű macska minden állattartó, macskabarát kedvence lehet.

Csincsilla brit rövid szőrű: Bundája a fejen, a füleken, a háton, a has oldalán és a farkon fekete, kék, csokoládészínű vagy lila fedőszőrökkel. Szeme smaragzöld, orrtükre téglavörös.

Füstszínű brit rövid szőrű: Nem gyakori fajta. Kikötés, hogy a gyapjas aljszőrzet ezüst legyen, ezen fekete, kék, csokoládé vagy lila spriccelt fedőszőrzet van. A spricceltségnek összhangban kell lennie az orrtükör és a talppárnák színével, ezenkívül megkövetelik, hogy a fülpamacsok ezüstfehérek legyenek. A szem színe réz- vagy sötét narancsszínű. Ha csíkozottság jelenik meg az állaton vagy nem elégséges a spricceltség mértéke, akkor ez pontveszteséggel jár.

Karthauzi: A legrégebben tenyésztett fajták egyike, 500 éve karthauzi szerzetesek hozták magukkal Afrikából. Szőre finom, selymes, fénylő, tömött, nem fekszik szorosan a testre, ami gyapjas aljszőrzetének köszönhető. Megengedett a szürke és a kék szín is, azonban a legkedveltebb a világoskékes-szürke árnyalatú állatok. A felnőtt állaton nem lehet csíkozottság vagy fehér szőrszál. A karthauzi feje gömbölyű, füle közepes nagyságú, végükön lekerekített, kissé előretolódik, ami olyan, mintha a macska állandóan figyelne, szeme nagy, réz- vagy sötét narancsszínű. A fajta erős, izmos testfelépítésű. Félelmet nem ismer, nagyon bátor, vidám, mozgékony, rendkívül aktív, de nem igazán hagyja magát kényeztetni. Hangosan dorombol, viszont halkan, gyenge hangon nyávog, és csak nagyon keveset, körülbelül úgy, mint a macskakölykök. Magas az intelligenciaszintjük. A kölykök cirmosrajzolatúak, gyűrűs farkúak. Ezek a jegyek gyakran csak egyéves korra tűnnek el, a szemük végleges színe is csak későn alakul ki.

Európai rövid szőrű: A többi macskafajtához hasonlóan rengeteg színváltozatban ismert. Közepes testhosszúságú, közepes méretű a nyaka, az orra, a füle, a végtagjai és a farka is, a fej formája hosszúkás. Jelenleg 41 elfogadott színváltozatot különböztetünk meg, nem elfogadott a csokoládé- és a lila színű. Ha eltér a szabványtól a szín, akkor a házimacskák közé sorolják, és a kiállításokon is ebben a kategóriában értékelik.

Skót lógó fülű macska: Kínából származik, ma már az egész világon elterjedt, de eddig még nem regisztrálta sem a FIFe, sem az angol GCCF. A lógófülűséget egy gén határozza meg, ez okozza a fülkagylók előrehajlását. Megkülönböztetünk egyszer, illetve kétszer előrehajlott (megtört) füleket. Egyszeri megtörésnél a fülek előrenéznek, kétszeri megtörésnél először előre-, majd lefelé irányulnak. A fülvégek így érintik a szőrzetet. Ha csak az egyik fül van megtörve, akkor az állat nem indulhat a kiállításokon. Kölyköknél a fülek csak részben hajlítottak, idővel alakul ki a lógófülűség. A skót lógófülű cicának gömbölyű feje van, ezen egymástól távol helyezkedik el a két lógó fül. Nagy, kerek szeme van és rövid orra, ezért az állat úgy néz ki, mintha mindig mosolyogna. Teste rövid, szögletes, végtagjai oszloposak, farka hosszú és erőteljes. Szőre és szeme bármilyen színű lehet, a lényeg, hogy harmonizáljanak egymással.

Manx: A farok nélküli manxot már évszázadok óta ismerik. A manx mutáció következménye, az állat testfelépítése megváltozott, a martájék lekerekített, a hát rövid, a hátsó lábak hosszúak és erősek. Ezek következtében a manx inkább ugrál, mintsem könnyedén lépked, ahogy azt a macskáktól megszokhattuk, Rosszul mászik, és magasról sem tud leugrani. A farkatlanság miatt a szőrszíne nem szabványosított, szeme bármilyen színű lehet, az a fontos, hogy harmonizáljanak egymással. A fajta nagy és kerek, pofája jól fejlett, füle széles alapon ül. A farkatlan kölykei gyakran halva születnek.

Sphynx: Feltehetően már az aztékok is ismerték a szőrtelen macskát. Ez az állat nem teljesen csupasz, általában a gerincoszlop mentén, a végtagokon és a farok utolsó centiméterein finom pehelyszőrök találhatók. A hímek heréin is található körülbelül egy centiméternyi hullámos szőrzet. A tapintó- és szempillaszőrök teljesen hiányoznak. A sphynx összképe hasonlít a boston terrierére. A fajtát sok tenyésztőszövetség nem ismeri el. Általában azok az emberek tartják a sphynxet, akik allergiásak a macskaszőrre. Nehéz tenyészteni, mert ha nem őrzik meg ezt a gént, akkor már az első nemzedékben ismét megjelenik a szőrzet.

Japán kurta farkú macska: Már évszázadok óta ismert Japánban, ezzel szemben az európai tenyésztőszövetség egyenlőre nem fogadja el. A fajta jellemző tulajdonsága a 10-12 cm-es csonka farok, amit a macska ráadásul behajlítva tart, ezért még ennél is rövidebbnek látszik. Az állat teste középnagy, izmai jól fejlettek. A hátsó végtagok hosszabbak az elsőknél, ezért a cica kissé behajlítva tartja állás közben. Hosszú, egyenes orra és nagy szeme van. A leggyakoribb színkombináció neve mi-ke, amely feketével és vörössel kombinált fehér. Emellett létezik egy teknőctarka, ez csak nőnemű lehet. Az akromelániás jegyeket vagy színeződést mutató példányok nem indulhatnak a versenyeken.

Abesszin: Ez a látványos fajta eltér az összes rövid szőrű változattól. Szőrzete gyűrűzött, nem gyűrűzött szőrszálak csak a has és a végtagok belső felületén található, ezek a szőrszálak világosabbak is. Hátán egy sötétebb, a farok végéig húzódó hosszanti csík lehet, amely bár nem kötelező, de ha mégis látható, akkor nem lehet túl széles. A szőrzet színe többféle lehet, közülük nyolcat szabványosítottak. Mozgása kecses, viselkedése óvatos. Gazdájához hűséges, ragaszkodó, kissé kényeskedő, nagyobb társaságban nem él szívesen, hangja még tüzeléskor is halk, jó mászó. A fajta közepes nagyságú, végtagjai karcsúak, farka hosszú, töve vaskos, a végén elkeskenyedik. A kölykök születésükkor sötét színűek, a szőrszálak nem gyűrűzöttek. Viszonylag lassan fejlődnek a kicsik. Érdekes, hogy több hímivarú abesszin születik, mint nőstény. A vadszínűre jellemző a melegbarna szín feketén gyűrűzött szőrszálakkal. Orrtükre téglavörös, fekete szegéllyel, talppárnái feketék. A vörösessárga abesszin bundája rézvörös, a szőrszálakon vörösesbarna gyűrűzöttség figyelhető meg. Az orrtükör rózsaszínű, szegélye vörösesbarna, a talppárnák rózsaszínűek. Orra közepes hosszúságú, enyhén ívelt, szeme nagy, mandula alakú, zöld vagy borostyánszínű. A szemszíne gyakran változik, jól tükrözi a cica hangulatát és egészségi állapotát. Viszonylag nagy füle van, amely mereven felfelé mutat, csúcsa lekerekített, végén szőrpamacs található ugyanúgy, mint a hiúznak.

Cornich rex: Szőrzete rövid és nagyon dús, selymes tapintású. Fedőszőrzete és gyapjas aljszőrzete hullámos és fele olyan hosszú, mint más macskáké. A tapintószőrök is pöndörödöttek, az állon és a szemöldöknél egyaránt. Teste izmos, a végtagok hosszúak és vékonyak. Feje ék formájú, orra hosszú és egyenes. Füle magasan helyezkedik el a fejtetőn.

Orosz kék: Először 1880-ban mutatták be Londonban. A fajta karcsú, középerős testfelépítésű, a farka viszonylag hosszú, és csúcsban végződik. Szőre rövid, tömött, eláll a testétől, ezüstöt csillogása a fóka prémjére emlékeztet. Mivel a szőr nem fekszik a testfelületre, először ellentétes, majd a helyes irányba kell fésülni. Feje lapos, rövid, homloka egyenes vagy enyhén kidomborodó. Zöld, mandulaformájú szeme van. Füle nagy és hegyes. Az orosz kék elég tartózkodó, csak az általa ismert emberben bízik. Nagyon kezes, türelmes, szép szóval szinte mindent el lehet érni nála, halk hangja még tüzeléskor sem kellemetlen.

Korat: Ősidők óta tartott macskafaj, nevét a Thaiföld északkeleti részén fekvő Korat tartományról kapta. Szőrzete ezüstösen csillog, dús, finom tapintású, a testfelülethez simul. Feje középnagy, szív alakú. Szeme zöld színű és nagy, füle szintén nagy, lekerekített. Farka tőben erős, vaskos, végén elkeskenyedő. Érdekesség, hogy nagyon érzékeny a különféle vegyszerekre, gyógyszerekre, elsősorban a nyugtatókra, az altatókra és az antibiotikumokra. Az alom 3-4 kölyökből áll, amelyek tigriscsíkozottsággal jönnek világra, ez azonban gyorsan elmúlik. Végleges szemszínüket csak 3-4 éves korukban nyerik el. 3-5 hetes korukra hozzá kell szoktatni őket az ember közelségéhez, különben elvadulnak. A koratok időskorukban is játékos kedvűek.

Sziámi és keleti rövid szőrű macskák

Fókajegyű sziámi: Kontrasztos színeződésű, ez a szőrzet alapszínéből a pofán, a füleken, a farkon, a végtagokon jelentkező sötétebb pigmentáltságból (ezt nevezzük akromelániának) adódik. A legismertebb szín a fókajegyű, mert itt a legkifejezettebb a színkontraszt. A jegyek a fóka színére emlékeztetnek, sötétbarnák, a szőrzet alapszíne bézs, de a háton megengedett a sötétebb tónus is. Az orrtükör és a talppárnák színe szintén fókabarna.

Kék jegyű sziámi: Először 1894-ben tesznek róla említést, önálló színváltozatként 1936-ban ismerték el. Teste hosszú, középnagy, végtagjai hosszúak, karcsúak, a hátsók hosszabbak az elsőknél. Ennek köszönhető, hogy a hát vonala nem egyenes lefutású, hanem hátrafelé enyhén emelkedik. A mancsok kicsik és oválisak, farkának már a tövénél vékonynak kell lennie, a vaskos farok súlyos hibának számít. Feje középnagy, hosszúkás, széles, a homloka egyenes vonalú, az orr irányában elkeskenyedik. Füle nagy és széles. Szeme sötétkék és mandula formájú. Szőre rövid és fénylő, testre simuló, alapszíne gleccserfehér világoskék tónussal.

Csokoládéjegyű sziámi: A sziámi 18 különböző színváltozata ismert, a csokoládéjegyű sziámi alapszíne elefántcsont, akromelániás jegyeik tejcsokoládébarnák, ugyanilyen színű az orrtükrük és a talppárnáik is. A szabványosításra 1949-ben került sor. A hason lévő sötét foltok hibának minősülnek, pontlevonással büntetik. A fóka- és csokoládészínű sziámik népszerűségi indexe az utóbbi időben rohamosan csökken, számuk ennek megfelelően egyre kevesebb.

Lila jegyű sziámi: Az akromelániás jegyek azért csak a füleken, a pofán, a végtagokon, a farkon figyelhetők meg, mert itt rosszabb a szervezet vérellátása, néhány tized fokkal alacsonyabb ezen testrészek hőfoka. Azoknak a macskáknak sötétebb a szőre, akik huzamosabb ideig élnek hidegebb helyen vagy télen a szabadban vannak. Ha egy sziámi tartósan magas hőmérsékletű helyen él, akkor szőrzete kevésbé lesz tömött, és világosabb tónusúvá válik. Minden sziámi szemszíne sötétkék, a világos szemszínű egyedeket nem szabad tovább tenyészteni. A sziámiknál gyakran előfordul kancsalság, ami komoly hibának számít és öröklődik, ezért szintén ki kell őket zárni a tenyésztésből. Előfordulhat időszakos kancsalság is, ami izgalom (kiállításon) vagy betegség következtében lép fel. A sziámi nem szívesen van egyedül, féltékeny a többi macskára és az emberekre is. Az emberi hangra válaszol, beszédes cica, intelligenciaszintje magas, könnyen idomítható és tanítható különböző trükkökre. Gyorsan hozzászokik a póráz és a nyakörv viseléséhez, így akár pórázon is vezethető. A népes alom már körülbelül 5 hónapos korra ivaréretté válik, tüzeléskor hangosan nyávognak, elsősorban a kandúr rekedt hangja tud idegesítővé válni. A lila jegyű sziámi bundája kékesfehér, enyhe rózsaszínes árnyalattal, az akromeliániás jegyek szürkés rózsaszínűek. A két szín kissé hideggé teszi a macskát. A talppárnák és az orrtükör színe levendula-rózsaszínű.

Vörös jegyű sziámi: A teknőctarka sziámiból alakult ki az hatvanas években, önálló változatként 1966-ban ismerték el. A szőre alapszíne piszkosfehér, enyhén krémes árnyalattal. Az akromelániás jegyek vörösek, a talppárnák és az orrtükör színe rózsaszínű. A legtöbb vörös színű sziámi hímivarú.

Krémszínű sziámi: Amerikában csak a fókajegyű, a kék, a csokoládészínű és a lila sziámit sorolják a fajtába, az összes többi változatot csak színes jegyű rövid szőrűnek tekintik. A krémjegyű változatot elég későn, 1973-ban szabványosították. Mint minden krémszínű változatot, ezt is a vörös színt halványító gén közbeiktatásával hozták létre. A kiállításokon még csak néhány példány található. A szőrzet alapszíne krémfehér, ezen pasztell jegyek figyelhetőek meg. Orrtükre és talppárnái is rózsaszínűek.

Cirmos jegyű sziámi: 1983-ig hibás színűnek tekintették, és nem vehettek részt a tenyésztésben. Előírás, hogy a szőrzet alapszíne minél világosabb - árnyékoltságtól mentes - legyen, de a maszk a szem körül és az orron erősen csíkozottnak kell lennie. A szemhéj fekete kell legyen, a faroknak pedig kicsinek, és egyszínű csúcsban kell végződnie. A kölykök világos színűek születéskor, az akromelániás jegyek kéthetes korban kezdenek előtűnni először az orron, majd a fülkagylón. Határozott színeződés egyéves korban jelentkezik, a növendékeknél farka néha csíkozott és gyűrűs, ami a növekedés során fokozatosan eltűnik.

Fehér keleti rövid szőrű: Testfelépítése hasonlít a sziámiéhoz, bár akromelániás jegyek nem láthatók rajta. Színe az egész testén egységes, szőrzetének sárga árnyalattól mentes, ragyogó fehérnek kell lennie, az orrtükör és a talppárnák rózsaszínűek, szeme ragyogó kék. Ha a szemszín nem kék, a macskát kizárják a további tenyésztésből. Azokra az állatokra is ez vár, akiknél a fehér szín mellett megjelenik a süketség is, ez ugyanis öröklődő tulajdonság, továbbá azokat a nőstényeket is kizárják, akik fekete foltosfejű utódot hoznak a világra.

Kék keleti rövid szőrű: Elegáns testű, élénk vérmérsékletű, kedves természetű, problémamentes macskafajta. Szőrzetének színe csillogó világoskék, orrtükre és talppárnái palakékek, a szeme zöld, a sárgát már nem fogadják el. Az amerikai szabvány engedékenyebb: a zöld mellett a borostyánszínt is elfogadja.

Fekete keleti rövid szőrű: Közepes testnagyságú, hosszú, vékony teste van. A végtagjai arányosan hosszúak, a hátsók valamennyivel hosszabbak, a mancsok oválisak, a farok hosszú és hegyes. Szőrzete ragyogóan fekete, orrtükre és talppárnái szinték feketék. A végleges szőrszín elég későn, 2-3 éves korban alakul ki, árnyékoltság nem fogadható el. A fajta rendkívül fürge, nagyon jól mászik, játékos és emberhez ragaszkodó.

Levendulalila keleti rövid szőrű: Feje hosszú, ék formájú, orra kisméretű, álla erős, kicsi, szeme almazöld, ferde vágású, egymástól viszonylag távol ülő. A kancsal állatokat itt is kizárják a tenyésztésből. Füle nagy, egymástól távol tűzött, szőrzete lágy, világosszürke, kevés rózsaszínnel keverve, az orrtükör és a talppárnák levendula-rózsaszínűek, hivatalosan csak elég későn, 1972-ben ismerték el. Ha fehér szőrszálak fordulnak elő főleg a mancsokon és a szem körül, az állatot ki kell zárni a további tenyésztésből.

Barna havanna rövid szőrű: Ez a legrégebben ismert (1888) keleti rövid szőrű változat. Szőrzete a szőrszálak tövétől a végéig egyszínű, a fekete, fehér szőrszálak, a foltosság és csíkozottság kivételével a barna minden árnyalata megengedett. Feje hosszú, homloka ferde lefutású, orrtövében mélyedés tapintható. Az orrtükör és a tapintószőrök barna, a talppárnák fahéjrózsaszínűek. 3 kölyök jön a világra egy alomban, világosabb színnel, mint amilyen felnőttkorban várható. Bundájuk néha csíkos vagy vörös árnyalatú, ez idővel eltűnik. Általában egy bizonyos személyhez kötődnek, viszont fontos tudnunk, hogy a kutyák nem kedvelik ezt a fajtát. Elég magas kort, akár 13-17 évet is élhetnek.

Egyiptomi mau: Angliában és Európában a mai napig nem ismerték el. A mau arab szó, és macskát jelent. Teste karcsú, elegáns, végtagjai vékonyak. A hátsó lábai hosszabbak az elsőknél. Mancsai oválisak, keskenyek, lábaink csíkozottság figyelhető meg, ami esetleg pettyezettségbe mehet át. Farka közepes hosszúságú, tőben vastagabb, a vége felé pedig elkeskenyedik. Szőrzete rövid és dús, szőrszálain 2-3 színgyűrű is látható. Háta pettyezett. Orrtükre kicsi és palarózsaszínű, szegélye fekete vagy sötétbarna. Ugyanilyen színű a száj és a szem környéke is. Nagy füle, enyhén hegyes füle van. Szeme nagy, mandula formájú, zöld vagy aranytónusú. Eddig két színváltozatot különböztetünk meg: az ezüstöt (ezüst alapon fekete pöttyök) és a bronzot (bronzszínű alapon sötétbarna vagy feketésbarna pöttyök).