Keresés a weben
Keresés a 
        macska.hu-on

 

 

Németh Nelli (Ossi), 2005: Talált kölyökcicák gondozása

MIT KEZDJÜNK EGY TALÁLT CICÁVAL?

Mikor 2-5 napos cicákat találtunk, igen csak bajban voltunk, hogy mit kezdjünk velük, hiszen akkor döbbentünk rá, hogy még a macskákról sem tudunk szinte semmit, nem hogy a kölykök felneveléséről! Menhelyre nem vihettük őket, mert ekkora kis állatokra egyszerűen nincs kapacitásuk, így úgy döntöttünk, maradnak és megtesszük, amit tudunk.
Szerencsére, nagyon sok segítséget és bátorítást kaptunk, de összefüggő útmutatót sehol sem találtunk, illetve, senki sem tudott adni. Akkor gondoltam arra, hogy ha túl leszünk rajta és elmondhatjuk, hogy sikerült, összegyűjtöm azt az információt és tapasztalatot, amire orvosoktól, internetről, segítőkész emberektől és önerőből sikerült szert tennünk, hátha hasznára válik másnak is, aki hasonló helyzetbe kerül.
Hogy könnyebben áttekinthető legyen, pontokba szedtem. Természetesen, sok olyasmi van benne, ami másoknak evidens lehet… Nekünk abban a helyzetben nem volt az.




AZ ELSŐ LÉPÉSEK:
  1. Talán az egyik legfontosabb mielőtt valaki talált cicákhoz nyúlna: az, hogy a kiscicák anya nélkül vannak, még nem jelenti azt, hogy az nem is gondoskodik róluk. Az anya két-háromóránként visszatér ellátni kicsinyeit, főleg, ha meghallja hívó hangjukat. Bármilyen szomorú is a látvány, a túlélésre az anyjuk mellett van a legnagyobb esélyük, de ha idegen szagot érez rajtuk, könnyen lehet, hogy elhagyja őket. Ezért, hozzájuk nyúlni csak akkor ajánlott, ha szinte biztos, hogy az anya tényleg nem fog visszajönni! Jobb inkább várni, figyelni őket messzebbről, vagy a környéken lakóknál érdeklődni.
  2. Ha úgy döntesz, elhozod őket, kereshetsz nekik egy pótanyát, akinek hasonló korú kölykei vannak, de nem ajánlanám. Nem tudni, az anya miben pusztult el, a kölykök fertőzőek-e? Olyan fertőzést vihetsz be vele az alomba, amibe a pótmama és kölykei is belepusztulhatnak, vagy szerencsésebb esetben, belebetegszenek. Tudtommal, utcai cicáknál a "karantén" két hétig tart. Ez után már az anya sem biztos, hogy el fogja őket fogadni. Ha igen, akkor szerencséd van, és valószínűleg, ez a legjobb megoldás.
  3. Az anyatej összetétele a kölykök növekedésével változik, ugyanígy a kölykökben a táplálék, ellenanyag felszívódása is életkorhoz kötött. Ugyanaz a tej nem felel meg egy egyhetes cicának, mint ami megfelel, pl. egy három hetesnek és viszont. Ha a cicák megtaláláskor már meglehetnek pár naposak, akkor jó eséllyel kaptak föcstejet, ami jelentősen megnöveli túlélési esélyeiket. Ha még újszülöttek és gyanítod, hogy nem, megpróbálhatsz nekik szerezni.
  4. Mindennél fontosabb a meleg: tovább bírják élelem, mint meleg nélkül. Pici cicáknak az állandó 25-30 fok a megfelelő (ezt kell 6 hetes korra fokozatosan 20 fokra csökkenteni). Ha van otthon infralámpa, az tökéletesen megfelel, de szintén jó módszer, ha forró vizes palackkal kibéleled egy doboz alját, mint valami padlófűtés, arra rongyot teszel és rá a cicákat. (Nekünk a nyár ellenére szükségünk volt a lámpára, mert a melegvizes palack hamar hűlt. Csak melegvizes palack akkor volt alattuk, amikor orvoshoz mentünk.) Nem ajánlott betakarni őket, mert kimásznak alóla és kihűlhetnek. Ha kellően átmelegedtek, már nyugodtan lehet nekik enni adni.
  5. Keress egy megbízható orvost, ahol ügyelet is van, és ahol nem csak ellátnak, de tanácsot is kapsz, mert bármikor szükséged lehet rá, ne járj úgy, mint mi. (Több orvosnál tapasztaltuk, hogy vagy nem volt ilyen jellegű tapasztalata, vagy nem hitt abban, hogy ekkora cicákat fel lehet nevelni, és így is állt a helyzethez.) Ilyen pici, mesterségesen nevelt cicáknál, pedig, bármikor előfordulhat, hogy sürgős ellátásra van szükségük.
  6. ETETÉS: Ha más nincs, adhatsz nekik tejport (nem a kávéba való tejport, hanem a sima útit) sűrűbbre hígítva, mint a tehéntej, vagy 1 liter tejhez keverhetsz 1,25 dl tejszínt. (Mindkettő csak ideiglenes recept!) Legjobb az állatpatikában kapható cicatejpótló (ezt a csomagoláson ajánlott arányban kell hígítani), vagy csecsemőknek szánt tejpótló, fele annyi vízzel, mint azt a csomagoláson a csecsemőknek javasolják. (Mi Mildi B 1-et vettünk, mert a cicatejpótló székrekedést okozott.) Az arányra oda kell figyelni: ha túl híg, nem kap elég tápanyagot, ha túl sűrű, nem fogja tudni megemészteni.
  7. A tejpótlót 37-39 fokosra kell melegíteni. A hőmérséklet nagyon fontos: ha hidegebb, a cica nem fogja tudni megemészteni. Ha melegebb, akkor megégeti a száját, nyelőcsövét.
  8. Az etetéshez szükség lesz fecskendőre, vagy pipettára, vagy boltban kapható cicacumira. A fecskendőt és a pipettát mindig oldalról kell a szájába tenni, hogy ő maga nyelje, nehogy megfulladjon. Így látható az is, hogy sikerült-e neki.
  9. Segítségként, egy táblázat az ajánlott etetésről: Ahol mennyiség van, ne lépd túl, mert többet nem tud megemészteni. A köztudattal ellentétben igen is túl lehet őket etetni. (Az egyik cicánk két hetesen képes lett volna 18 ml (!)-t megenni, ha nem többet, olyan erős volt benne az életösztön. Ám, mint azt később az orvosnál megtudtuk, ez ugyanúgy nem jó.)

    Életkor Mennyiség Gyakoriság
    7. napig 3-6 ml 2 óránként (éjjel-nappal)
    7-14. nap 6-8 ml Napközben: 2 óránként, éjjel 3-4 óránként
    14-21. nap 8-10 ml Napközben: 2 óránként, este 11 és reggel 8 között egyszer
    3 hetes Nem tudom. Mi 12 ml-nél megálltunk. A tejporba érdemes egy kis jó minőségű, kölyöktápot keverni, hogy a gyomra szokja, naponta 4x (kb. 3-4 óránként)
    4 hetes tápot a kajájával elkeverve Lapos tányérkában, naponta 4x
    5 hetes amennyi jólesik: konzervétel, apró hús a négy tejpótló mellett
    6-8 hetes amennyi jólesik: konzerv, apró hús +2 étkezés ez, a négyszeri tejpótló mellett
    8 hetes és idősebb amennyi jólesik Naponta 3-4 alkalom, hat hónapos korig tehéntej


  10. Háromhetes kortól már nem olyan nagy gond, ha egy-egy étkezés csúszik egy-két órát, illetve, négy hetes kortól, kimarad. Ilyenkor lehet picit többet adni előtte és utána is, hogy a megfelelő mennyiséget megkapja.



  11. Azt, hogy a tejpótlóba kevert cicatápot is meg tudják emészteni, a székletükből lehet megtudni. Ha normális (olyan kis hurkás), akkor minden rendben.
    Táblázat az életkor megállapításához. Nem részletes, de talán segít:

    Életkor Amit már tudnak v. jellemző
    újszülött testsúly: 70-135 gramm, szemük csukva, fülük hátrasimul: még vakok és süketek
    5-10 nap elkezd a szeme kinyílni (teljesen 8-20 napos korára fog), testsúly: 90-220 g/130-280 g, a szem szinte teljesen fekete
    16-20 nap mászás, testsúly: 175-335 g, már látszik a pupilla, és hogy körülötte kékes szürke a szemgolyó
    21-25 nap járás, testsúly: 210-415 g
    4-5 hét futás, testsúly: 260-520 g /290-620 g, elkezd a szemük színe változni
    6-12 hét a szemük színe fokozatosan eléri a véglegest


  12. GONDOZÁS: A kiscicák nem tudnak maguktól üríteni, ehhez segítség kell nekik: minden etetés után, egy nedves, meleg vattával simogasd, ne túl finoman, de ne is túl erősen, a pocakjukat, majd a feneküket, míg nem távozik belőlük a vizelet és a bélsár.
    Normálisan, minden étkezés után, szinte pillanatok alatt, produkálnak. Nekünk az orvos azt mondta, hogy ha egy napig nincs székletük, az még nem vészes. Ilyenkor lehet adni pár csepp ét- vagy oliva olajat, az segít kicsúsztatni a beszáradt székletet.
    Ha, esetleg, ez sem vezetne eredményre, digitális hőmérő (mert ez elég keskeny) végét mártsd olajba, vagy krémbe és finoman dugd a fenekükbe, és gyengén mozgasd meg körkörösen, majd utána ugyanúgy nedves vattával simogasd.
    Ha még ez sem elég, beöntést kell adni. Megcsinálhatja orvos is, de valószínűleg, úgy is megmutatja majd, hogyan kell: vékony végű fecskendőbe 0,5 ml olajat felszívni (az orvos sima kézmosószappannal csinálta) és a fenekükbe nyomni finoman. Ez azonnal hat, sokszor még simogatni sincs idő.
  13. A nedves törölgetéstől kiszáradhat a bőrük, és ott kihullik a szőr. Erre gyógyszertárban készített baba popsikenőcsöt vettünk. Ugyanígy jártunk a cicatejpótlóval is: beleragadt a bundájukba és csak a szőrrel együtt jött ki, mert kimosni nem tudtuk. Fürdetni ilyenkor még meleg vízben sem ajánlott őket, mert nagyon hamar kihűlnek. Szerencsére, két-három héttel később, már alig látszott a kopasz folt.
  14. Amikor elkezdenek szilárd táplálékot enni, már tudnak maguktól üríteni. Ez fordítva is igaz: amikor tudnak maguktól üríteni, már el lehet kezdeni fokozatosan hozzá szoktatni a szilárd táplálékhoz. Ezt elég könnyű észrevenni.
  15. A simogatásról: kézben nem lehet őket akkora felületen melegen tartani, mint amekkorán hűlnek. A nap nagy részét amúgy is átalusszák, úgyhogy nem fognak "lelkileg sérülni", ha nem veszed ki őket állandóan. Mi, legalábbis, semmi ilyet nem tapasztaltunk. Négy-öthetes korra jutottunk el odáig, hogy akár egy órát is kibírt melegítés nélkül.
  16. Három-négyhetes kortól már figyelnek a hangokra, elkezdenek pofozkodni. Ilyenkor lehet nekik adni csörgős labdát játéknak, vagy tükröt.
  17. Amire mindenképpen oda kell figyelni: kókadtak, sírnak (nem csak etetési időben), vagy az ellenkezője: túl csendesek, nem esznek rendesen, nem jeleznek etetés előtt, hasmenésük, vagy székrekedésük, netán lázuk van, vagy pont hidegebbek a normálisnál, és igazából, bármire, ami furcsa és szokatlan. Ilyenkor mindenképpen a leghamarabb orvoshoz kell fordulni. Inkább feleslegesen, mint későn...



Azt hiszem, röviden ennyi. Remélem, lesz aki tudja hasznosítani. Tényleg, nem egyszerű dolog, ekkora cicákat felnevelni, de azt tapasztaltuk, hogy nagyon sok a segítőkész ember, és a cicák is meghálálják a rájuk szánt időt, pénzt, energiát. Valaki azt mondta: "talán nem is véletlen, hogy pont ti találtátok meg őket!" És, szerintem, ebben lehet is valami...

 



Linkcsere partnereink:
haziallat.hu  |  edenkert.hu  |  allatorvosi-rendelok.hu  |  lobarat.hu
      impresszum | médiaajánlat